Négy bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen szerdán késő este a Románok Egyesüléséért Szövetség. Az ellenzéki AUR...
Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija tegnap délután. A balesetben tizenöten meghaltak, legkevesebb húszan megsérültek –...
Idén augusztusban 160 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában, a legtöbbet Kolozs (52) és Konstanca (19) megyéből – közölte ma az...
Saját vonatokkal szeretné biztosítani az elővárosi vasúti forgalmat Kolozsvár önkormányzata. Andacs Zsolt Levente tanácsos rádiónknak...
Mától a kolozsvári reptér utasai 100 milliliternél nagyobb kiszerelésű folyadékot is felvihetnek a fedélzetre a kézipoggyászban. Ez az...
Romániát nem képviselik és nem is képviselhetik olyan politikusok, akik ma Putyin oldalán pózolnak – közölte a külügyminiszter. Oana...
Haton ülnek egy nappaliban, barátjuk temetése után. Ez nem egy szokásos tor, inkább kapcsolataik, önmaguk kegyetlen, máskor kínos elemzése....
A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 19-én, pénteken délután 5 órakor kezdődik Lupényban, a Kultúrpalotában –...
Kelemen Hunor szerint a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet a jelenlegi formájában korrekt és rendkívül...
A bukaresti Matei Balș Intézet vezetője szerint a jelenlegi romániai koronavírus-hullám elég komoly, de nincsenek jelei annak, hogy a...
Nem sokk, de sokkoló, nem válság, de vita, nem reform, de reform-elemek. Ha feszesen kellene felvezetni az RMDSZ elnökével folytatott...
A tanügyi szakszervezetek emlékeztetnek: szeptember 8-án bojkottálni fogják a tanévnyitót, sztrájkőrséget állítanak a kormány székhelye...
A helyi közigazgatásban a személyzeti kiadások az idei év első hat hónapjában 10 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához...
Megérkezés a múltba – ez a szlogen nem az időutazás lehetőségét mutatja meg, hanem a Kalotaszegi Hagyomány Napok első napját fémjelzi....
Dezinformáció az „aranykorszak” utolsó hónapjaiban és a rendszerváltás után: 35 évvel ezelőtt, 1990-ben is virágkorát élte,...
Románia segít megvédeni Európa légi és tengeri biztonságát a Fekete-tenger térségében – mondta az Európai Bizottság elnöke, Ursula...
Szeptemberre virradva még mindig a nyár hatása alatt: Celsiusokban és statisztikákban. Lassan okafogyottá válik az átmeneti évszak fogalma...
Az egészségbiztosítási pénztár azt tervezi, hogy csökkenti a leggyakrabban használt szív- és érrendszeri gyógyszerek támogatási...
Ülök a dugóban a reggeli csúcsforgalomban. Pörgetem a telefonon a híreket, rápillantok a taxisofőrre, és megállapítom, jól bírja, nincs...
A képviselőház és a szenátus hétfőn öt egymás követő együttes ülést tartott, amelyeken a kormány egyenként felelősséget vállalt a...
Vasárnap sem sikerült megegyezniük a kormánypártoknak az adminisztrációs reform részleteiről. A helyi közigazgatásban tervezett...
Online jelenthetik a betegek, ha az orvos visszaélésszerűen állami kórházból magánrendelőbe küldi őket – az erre szolgáló online...
A kolozsvári ügyészség hétfőn közölte, hogy eljárást indítottak egy férfi ellen testi sértés és más erőszakos cselekmények miatt. A...
Tegnap elkezdődött a 20. Főtér Fesztivál Nagybányán. Idén szeptember 7-ig tartanak a rendezvények, amelyek programját megtalálják a...
Kolozsváron 2022-ben fiatal muzsikusok hozták létre a Quintet Fantastique elnevezésű fűvósötöst. A Iasmina Palage – fuvola, Ioan Turc...
Szeptember 5-én kezdődik és 15-ig tart az őszi felvételi időszak a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Mint minden évben, idén is maradtak...
A miniszteri felelősségvállalásról készültem írni már két héttel ezelőtt. Ez a fogalom azt fedi, hogy bármilyen kormányváltás...
Hatvan nap alatt a kormány, ha koalíciós és válságkezelő, nagy dolgokat nem vihet végbe. A Bolojan-kabinet megszorító csomagjai erodálják...
Tűz ütött ki hétfő reggel Szászsebesen a Kronospan fafeldolgozó üzemnél; a katasztrófavédelmi főfelügyelőség szerint négyen, Raed...
Szeptember 29-én új parlamentet választ Moldova Köztársaság. A tét az ország nyugati integrációjának folytatása. Van itt minden: hibrid...
Több százan meghaltak és megsebesültek a kelet-afganisztáni Kunar tartományban, ahol 6-os erősségű földrengést mértek hétfő hajnalban....
Augusztus 31-én ünneplik a román nyelv napját Romániában. A 2013-ban elfogadott törvény értelmében e napot a román hatóságok és a...
Hétfőn Romániába érkezik az Európai Bizottság elnöke – közölte a román elnöki hivatal. Ursula von der Leyen Konstancán Nicușor Dan...
A parlagfű elleni küzdelem érdekében intézkedéscsomagot állított össze a Kolozs megyei Prefektusi Hivatal. A növény súlyos tüneteket...
Nyílt napra került sor a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben a 16. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Ez alkalomból a látogatók...
Romániában a foglalkoztatottak mindössze 1,8 százaléka dolgozik heti 49 óránál többet. Az EU-s átlag ehhez képest 6,6 százalék –...
“A legszebb karakterű papunk” – így jegyezték fel a templomépítő lelkészt, Takács Andrást az akkor városi rangú Kolozs...
Tegnap óta már lehet igényelni a postahivataloknál a kiszolgáltatott fogyasztóknak járó energiautalványokat – közölte a Román Posta. Az...
Elítélte Nicușor Dan a külföldi állampolgár elleni támadást. Az államfő az X-en közzétett csütörtöki bejegyzésében kijelentette,...
Mindig összeszorul a gyomrom, ha eltűnt gyermekekről szóló felhívást látok. Nem számít, hány éves, fiú vagy lány, beindul az óvó...
Szamosújvár és Méra is kiemelt helyszíne lesz a Sereglés 2025 fesztiválnak, amelyen több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves...
A romániai egyetemisták megélhetése akkor is kihívást jelent, ha munkát vállalnak tanulmányaik mellett. A hallgatók egy része már most is...
Szeptember 1–7. között immár 20. alkalommal telik meg élettel, zenével, hangulatokkal és találkozásokkal Nagybánya főtere. A Főtér...
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusa, Dan Tanasă képviselő szerint az utcai erőszak Bukarestben és más városokban is...
Egy házaspár évek óta dolgozik azon, hogy fellendítse a közösségi életet a Kolozsvártól 35 km-re található egyik mezőségi...
1945 és a romániai magyar nyelvű felsőoktatás megszervezése címmel rendezett kerekasztal-megbeszélést a Kolozsvár Társaság a 16....
MI és mi volt a címe annak a kerekasztalbeszélgetésnek amelyet a mesterséges intelligencia a művészetekre és az alkotókra,...
Nyolc ember meghalt Kijevben az éjszakai orosz támadások következtében – idézi Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentését a 24.hu....